Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-08-03
 

látogató van itt

http://fradimob.hu/wp-content/uploads/2011/02/fradibusz-logo-webre-200-utvonalak.jpg

 

Hírek ::: Fórum ::: Játék ::: Képek ::: Videók :::: Letöltések ::: Zenék

 


Stanic a Győr ellen sem játszhat

2010.08.24. 18:08, hopkapeti15

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FB) helybenhagyta korábbi döntését, mely szerint Srdjan Stanicot, mint visszaesőt két soron következő felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés részvételétől eltiltotta (ebből egyet már letöltött a Videoton ellen).

Mint ismert, középpályásunkat a Honvéd ellen állították ki, és mivel július végén a Konyaspor elleni edzőmérkőzésen is piros lapot kapott, a szabályok értelmében visszaesőnek minősül.
A játékos kérte a személyes meghallgatását az ügyben, amelyre ma került sor. Stanicot elkísérte Haáz Ferenc technikai vezetőnk is, aki magával vitte az ominózus kiállítás felvételét. Miután az FB tagjai ezt megtekintették, elismerték, hogy nem történt meg az a szabálytalanság, amit a mérkőzés játékvezetője a találkozó jegyzőkönyvébe írt. Rövid tanácskozás után azonban az FB helybenhagyta a két meccsről szóló eltiltást. Mindezt azzal indokolták, hogy a szabályok értelmében nem áll módjukban változtatni a büntetés mértékén, mivel a kiállítás megtörtént, játékosunk pedig visszaesőnek minősül, ezért a két meccsről szóló eltiltás a minimális büntetési tétel ilyen esetekben. Felmerült, hogy az ítélet ellen fellebbezünk, de az FB szerint ennek nincs értelme, nem tudják megváltoztatni döntésüket.

(ftc.hu)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

JEGY/BÉRLETINFÓK

ÁTIGAZOLÁSOK 2011 NYÁR

Érkezett: Grúz, Otten, Jovanovic, Vidovic, Lisztes, Félix, Oláh, Somalia, Alison, Zsivoczky, Végh
Érkezhet: -
Távozott: Adriano, Jakimovski, Miljkovic, Schembri, Heinz, Kulcsár, Tutoric, Stanic, Haber, Mester
Távozhat: Fitos (kölcsönbe), Rodenbücher (kölcsönbe), Andezinho.

ÍGY ÁLLUNK MOST(06.24)

 

 

 





ÖSSZEFOGLALÓ


 

BANNER

 

 
 
 

 


 

PARTNEREK

http://kepkezelo.com/images/ngqzh0m7aq6o4djuol4.gif

Kattints a képre a teljes mérethez!

Kattints a képre a teljes mérethez!

http://noob.hu/2011/07/19/anigif.gif  
   

 

© 2010-2011 FRANZSTADT. - www.FRANZSTADT.tk - Minden jog fenntartva.


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-