Rósa nyilatkozata az MTK-s nyálgépről,aki a súlyos sérülést okozó belépője után sem kért bocsánatot.
Egyébként tavaly Wolfe pápai belépője után Arany Tamást eltiltották a bíráskodásról.Most a Szabó Ádám szabálytalanságát még csak le sem fújó játékvezető ellen semmilyen szankciót hoztak.No comment...
- Teljes értékű munkát végez már az edzéseken?
- Hétfőn edzettem először, erdei futás volt a program. A rúgás helyén éreztem még a fájdalmat, de másnap már a labdás játékban is részt vettem. Bízom benne, hogy szombaton, a Kaposvár elleni élvonalbeli találkozón már pályára léphetek. - A sérülését okozó Szabó Ádám, az MTK labdarúgója felhívta már önt?
- Nem, azóta sem keresett. Nem hívott és üzenetet sem küldött. Fordított esetben én bocsánatot kértem volna tőle, még akkor is, ha a játékvezető nem találta szabálytalannak a mozdulatát. - Mit vár a Kaposvár elleni rangadótól?
- A mérkőzésnek külön pikantériája lesz, hogy jelenlegi edzőnk, Prukner László és több játékosunk is az előző bajnokságban még a Kaposvárt erősítette. A kéthetes bajnoki szünet előtt lendületben voltunk, mindkét találkozónkat megnyertük, biztos vagyok benne, hogy most is jó meccset játszunk. A haza is pálya és az a kemény munka, amelyet a múlt héten végeztek a srácok, előnyünkre válhat.
Csakis a győzelemben gondolkodunk.