A Kaposváriak védője is nyilatkozott a mai meccsről.
– Bízom benne, hogy szerepet kapok ismét a csapatban. Jó formában lévő két gárda találkozik majd az Üllői úton, remélem, hogy folytatni tudjuk eddigi idegenbeli szereplésünket, hisz 5 meccsen 4 győzelmet és 1 döntetlent értünk el. A jó széria ellenére nem változtak meg a célunk, ami a biztos bentmaradás, így nincs rajtunk teher, nincs vesztenivalónk. Külön a Fradi ellen sem készültünk, mi továbbra is a saját játékunkat akarjuk játszani
– Sisa Tibor mentálisan sokat dolgozik rajtunk: a lényeg, hogy minden meccs előtt rendben legyünk fejben, nagyon fontos, ez az alap, ebből kerekedhet ki a jó játék. Fontos, hogy tudjuk, egyik meccsen se jöhet magától a siker, sokat kell tenni érte. Mi mindenhol azt játsszuk, amit begyakorlunk, persze valamennyi figyelem kell az ellenfél játékára is, most a Fradi elleni meccs kapcsán talán picit fokozottabban is kell koncentrálnunk, de nagy részében a saját játékunkra készülünk fel. Biztos lesznek olyan szakaszok a mérkőzésen, amikor mi irányítunk, és lesz, amikor a Fradi is, de úgy vélem, egyik csapat sem tudja egyfolytában magához ragadni végig majd a kezdeményezést, jó mérkőzést várok!