A Ferencváros vezetőedzője a pepsifoci.hu kérdéseire válaszolt.

- Mit gondol, Önre ragad-e úgy ez a 6-0, mint Dr. Mezey Györgyre a mexikói?
– A két meccs, a két eredmény nem összehasonlítható. Az egy világbajnoki mérkőzés volt, ez pedig egy bajnoki, igaz, így is egy történelminek mondott vereség volt. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bekerülök a történelemkönyvekbe, főleg ilyen negatív előjellel, de én ezzel már nem foglalkozom. Ha el is kísér majd a meccs, azzal nem tudok mit tenni, a lelkiismeretem és a csapatomé is tiszta, hiszen bár követtünk el hibákat, de mindent megtettünk. Aki ezt az eredményt hosszútávon felhánytorgatja, annak a véleményére nekem nem kell adni – számomra fontosabb, hogy előrelépjünk, mint hogy folyamatosan ezen gondolkodjak. Mint ahogy szerintem ellenkező előjellel sem illik ezen, a fair play szellemiségének figyelembe vételével, sokáig lovagolni. A labdarúgás olyan játék, ahol hétről hétre megmérettetünk, ahol a dicsőségek és a kudarcok is viszonylag korán feledtethetőek.

- Az elmúlt évtizedek Fradi-edzői közül Garami és Csank nem állt le a szurkolókkal beszélgetni, tárgyalni. Ön szerint az edzői szakma része kell legyen a klubház előtti nyilvános párbeszéd?
– Nem kívánom magamat sem Garami, sem Csank úrhoz hasonlítani. Értelemszerűen ez nem normális állapot, a szurkolókkal való párbeszédre szüksége van a klubnak, a szurkolói ankét megfelelő hely is arra, hogy az edzővel beszélgessenek, kérdezzenek tőle, de a meccsek utáni spontán összejövetelek nem azok. De ez most egy ilyen speciális helyzet volt, mind az újpesti, mind a siófoki meccs után, de ebből nem szeretnék rendszert csinálni, a probléma elintézésének nem ez a legjobb módja.

- Mi a legdurvább dolog, amit a fejéhez vágtak a szurkolók az Újpest és a Siófok meccsek utáni szeánszokon?
– Nem voltak durva dolgok. Persze, elhangzott egy-egy takarodj, vagy hogy nem vagyok alkalmas Fradi-edzőnek, mert csak tornatanár vagyok, de ez egy nagyon kis szelete volt az egésznek. Magam is meglepődtem, mennyire kultúrált mederben zajlott ez az egész. Ez annak volt köszönhető, hogy akadtak olyanok is, akik leintették a hangoskodókat. Elkeseredett embereket láttam magammal szemben, akikkel emberként lehetett beszélgetni. Egyik alkalommal sem bántam meg döntésemet.

- A szurkolók véleménye szerint valaki vagy a Fradiba megy vagy az Újpestbe, az átjárás nem megbocsátható. Ön leült a Fradi kispadjára, lenne ezek után még valaha az Újpest edzője?
– Nem egy egészséges dolog az, hogy e két klub körül sokan csak egymáshoz mérve tudják önmagukat „pozícionálni”. Nem tartom egészségesnek azt sem, hogy némely szurkolónak a saját hiúsága fontosabb, mint a klub és a csapat. Voltak már edzők, játékosok, akik itt is-ott is megfordultak, de volt már átjárás a Real és a Barca, vagy az Inter és a Milan között is. Addig, amíg egy ember tud azonosulni, azzal a feladattal, ahol dolgozik, az addig becsülendő és nem számít, hogy ki honnan jött. Egyébként jelenleg a Fradi vezetőedzője vagyok és remélem még maradok is, ezért nem aktuális, hogy ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozzak.

- Mi a legnagyobb különbség az Üllői út és Kaposvár között? Mi volt jobb Kaposváron?
– Az elvárásokat emelném ki, a körítés, a külső körülmények mellett. A munka jellege nem más. Minden öltözőnek megvan az a sajátossága, hogy megvannak benne azok, akik sztárok, vagy legalábbis annak gondolják magukat, ez alól Kaposvár sem volt kivétel, nem csak a „nagy” kluboknál van ilyen. Ott is tudtam kezelni ezt, itt sincs semmi gondom ezzel. Mi volt jobb Kaposváron? Az biztosan jó volt, hogy ott hét évet voltam edző, ha majd a Fradinál is hét éve irányítom a csapatot, akkor térjünk vissza újra erre a kérdésre.

- Mi az az egy dolog, amiben cserélne a Videotonnal vagy a Debrecennel?
– A klub és a csapat felépítésének folyamata. Az a nyugodt, biztos építkezés, ami ott hosszabb ideje zajlik, vagy már régebben elindult, ez egy edző számára nagyban megkönnyíti az eredményes munkát. Úgy gondolom, azért mi is elindultunk egy olyan úton, ami ebbe az irányba visz, és szeretném, ha ez így is maradna.

- Szokott “kémeket” küldeni az éjszakába, akár a Fradinál, akár korábban Kaposváron?
– Nem, de szúrópróbaszerűen szoktam ellenőrizni évente egyszer-kétszer, de a szurkolók hálásan „beszámolnak” mindenről. Soha nem voltak besúgóim, sem a csapaton belül, sem a szurkolók között és visszataszítónak érzem, ha valaki ezt igényli. De egyébként nem ítélem el azokat a szurkolókat, sőt, akik megfelelő módon jelzik az éjszakában az „eltévedt” sportolónak, hogy neki hajnalban már az ágyban lenne a helye. A mai világban úgy vannak felépítve az edzések, a játékosok terhelése, hogy abba már nem nagyon fér bele, hogy a mérkőzések előtt valaki éjszakázzon, iszogasson, kimaradozzon, mert az egyértelműen a bajnoki mérkőzéseken való teljesítmény rovására megy. Minden csapatnál házirend szabályozza a sportolók mindennapjait, ezeket be kell tartatni. Sajnos volt már olyan játékosunk, akit szurkolók buktattak le, az illető ezért nagyon-nagyon komoly büntetésben részesült.

- Évtizedeken át elképzelhetetlen volt a válogatott Fradi játékos nélkül. Közel hat éve elképzelhetetlen, hogy Fradi-játékos meghívót kapjon. Ön szerint mikor lesz újra fradista a nemzeti csapatban, és ki lesz az?
– Ehhez kell még némi idő. Az említett időszak első részében már elindult a hanyatlás, aztán jött három évnyi NB II-es szereplés, tavaly pedig alig volt magyar játékos a keretben, így nem csoda, ha errefelé nem sűrűn küldtek meghívót. Most elindult a csapatépítés, bízom abban, hogy leszünk olyan erősek, hogy egy-egy oldalági igazolás vagy a feltörekvő fiatalok majd egy olyan csapatba tudnak beépülni, amiben olyan játékot tudnak nyújtani, amivel kiérdemlik azt a megtiszteltetést, hogy magukra húzhassák a válogatott mezét.

- Tudja, hogy Alexander Gerstl 0-4 után elhagyta a stadiont a Megyeri úti derbin? Mit szólt hozzá?
– Igen, hallottam, hogy korábban elment, de nem hinném, hogy a csapattal volt gondja, biztos megvolt rá a megfelelő oka.

- Van olyan átigazolási döntés, amit megbánt?
– Először is tisztázzuk, hogy nyáron olyan furcsa helyzet állt elő, hogy 15 ember elment, és kicsit több, mint két héten belül legalább tizenötöt kellett igazolni, hogy egyáltalán neki tudjunk vágni a szezonnak. Ilyenkor ostromolnak minket a managerek, elindul a dvd-zés, videózás, információk gyűjtése az interneten, majd a következő lépcsőfok az volt, hogy próbajátékra hívtuk a játékosokat. Tudtuk, hogy az 1-2 napos tesztelés nem alkalmas arra valójában, hogy az ember minden szempontból felmérje a kiszemeltjeit, sőt mondhatom, hogy szakmailag nagyon sok veszélyt is hordoz magában ez a szituáció. De mégis döntéseket kell hozni. Én az előzmények figyelembe vétele után bravúrosnak mondom azt, ahogy ma kinézünk. Természetesen vannak olyanok, akik jobban teljesítenek, és vannak olyanok, akik elsőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de ők még javíthatnak, ők a fiatalabb támadók közül kerülnek ki, és még nem érett játékosok. Akiket kész játékosként szerződtettünk – nálam ebbe a 23 év felettiek tartoznak -, azok közül számomra egy sincs, aki csalódást okozott volna.

- Fog még Fradi-sállal a nyakában meccselni?
– Igen, biztosan. A történet ismert, eleinte babonából vettem fel, majd amikor véletlenül elmaradt a nyakamból, akkor babonából már nem tettem vissza. Amíg nem törik meg a jó sorozatom, addig most sál nélkül maradok, de ha valamikor botlunk, akkor nem kizárt, hogy visszakerül a nyakamba. Mondjuk az kérdés, hogy melyiket is venném fel, mert három szurkolói csoporttól is kaptam már, és nehéz lenne olyan döntést hozni, amelyik után valamelyik ne érezné sértve magát.

- Ha nem lenne ismert Fradi-edző, csak egy átlagos polgár, kiengedné-e a lányát egyedül egy Fradi-meccsre?
– Átlagos polgár vagyok, de mivel egész életemet a futballban töltöttem, nem tudom magam függetleníteni az előéletemtől. Amióta itt vagyok, botrányos viselkedés nem történt a lelátón, persze, ismerem az elmúlt évek nem pályára való történéseit is. A magam részéről ezeket mindig elítéltem, az erőszakot ugyanis nehezen viselem, az nem focipályára való. Itt a friss példa: kíváncsi lennék, hogyha a szerbeket kizárnák a szurkolói balhé miatt, akkor a játékosok megbocsátanák-e ezeknek a rendbontóknak azt, hogy lehet, elvettek tőlük egy lehetőséget az Eb-re való kijutásra. A konkrét kérdésre a válaszom az, hogy a mostani eszemmel, az alapján, amit most látok, igen, kiengedném. De fenntartom, hogy ahogy a futballunknak is fejlődnie kell, úgy a szurkolói viselkedésnek sem árthat némi változás. Fontos a szurkolókkal való kommunikáció, de ez kétoldalú, mindkét félnek kell gesztusokat kell gyakorolnia a másik felé. A szurkolónak meglátásom szerint rajongania kell szeretett klubjáért, aztán jön csak a csapat és a játékosok, de az én szememben azok is elítélendőek, akik eszközként próbálják felhasználni bármi másra a drukkereket, mint szurkolásra.

- Az tudjuk, hogy videokonferencia már volt a tulajdonossal, hányszor találkozott eddig személyesen Kevin McCabe-bel?
– Egyszer találkoztam vele személyesen, a Fradi-székházban még a bajnoki rajt után. Pár szó erejéig beszélgettünk az éppen aktuális kérdésekről, különösebben mélyen nem mentünk bele a dolgokba, idő sem volt rá, gondolom, amit a klubvezetőkkel meg kellett beszélnie, azt megtette. Nem kívánt nekem ötleteket adni, nem akart beleszólni semmibe, nem voltak erre vagy arra vonatkozó kérdései, tanácsai, egyszerűen csak a támogatásáról biztosított minden körülmények között, ha jól emlékszem, egy fotó is készült a találkozásról.

- Mennyit alszik egy meccs után? A derbi éjszakáján mikor tudta álomra hajtani a fejét?
– Ez az egy dolog az, ami miatt még nem borultam meg, mert aludni rendesen tudok, még meccsek után is. Persze, ha van egy kirívó esemény, akkor nem tudok azonnal lefeküdni, de összességében nincs ezzel gondom. Muszáj ugyanis aludnom, mivel a meccsen dolgozom. Igyekszem együtt élni a dolgokkal, minden külső és belső történéssel, az elmúlt egy hét munkája a bajnoki mérkőzéseken abban a két órában csúcsosodik ki. Én az a típus vagyok, aki a mérkőzés során is igyekszik a csapatán segíteni, van olyan kolléga, aki azt vallja, hogy ilyenkor már nem lehet, de szerintem egy-egy tanács, beszólás, észrevétel, biztatás is sokat érhet. Az Újpest meccs után másnap reggel ötkor aludtam el, de ebben több dolog is közrejátszott. Voltak ugye a stadionnál is események, sok minden más volt aznap még a meccsen kívül, majd pedig éjjel megnéztem újra a találkozót, ami sok tekintetben egy „speciális” mérkőzés volt.

- Tudja kívülről a Fradi-indulót? Melyik a kedvenc Fradi-rigmusa?
– Nem tudom az indulót. Igazából az ilyen dolgokra nem helyezek hangsúlyt, a névmemóriám sem az igazi, nehezen jegyzek meg dalszövegeket. Viszont amikor a közönség a “száz kisleány, egy gólra vár” részt énekli, akkor az engem is megfog, akkor végigfut rajtam valami bizsergés, az egy nagyon jó állapot.

- Melyik a kedvenc helye a stadionban, a klubházban?
- A pályák, ott érzem jól magam. Pláne a meccseken. Az a típus vagyok egyébként, aki befogadja mindazt, ami körülötte történik. Persze, van egy edzői csőlátás, én is főleg a pályára koncentrálok, de abszolút érzékelem a körülöttem lévő történéseket.

- Eltéved még Budapesten?
– Eltévedni igazából nem szoktam, mindössze az utcaneveket vagyok képtelen megjegyezni, de ez nem fővárosi probléma, ezzel már Kaposváron is így voltam. Viszont földrajzszakos tanárként jól tájékozódom, úgyhogy mindenhova odatalálok.

- Ha egyszer tényleg édesszájú, miért nincs Önön súlyfelesleg? Hogy csinálja?
– Igen, valóban édesszájú vagyok, szeretem a sütiket, lehet ez genetika, mert a stressz a gyomromra megy, de az talán alkati adottság, hogy nem hízom tőle. Sajnos nem annak köszönhető, hogy karcsú maradtam, hogy sokat mozognék, épp ez a nagy problémám, hogy mostanában nincs lelki erőm arra, hogy fizikálisan saját magammal foglalkozzak. Elég sokáig fociztam, 45 éves koromig a pályán voltam, aztán viszont elhanyagoltam magam ezen a téren. Napi két edzés után már elég fáradt vagyok ahhoz, hogy lelkileg rávegyem magamat a mozgásra, de ezen változtatnom kell.

- Egy korábbi interjú szerint pályafutása elején bútorgyárban dolgozott, székeket szerelt Ausztriában, sok-sok túlórával. El tudja-e még magát képzelni valaha távol a kispadtól, hasonló munkakörben? A kaposvári gimnáziumban szeretne-e még tanítani?
– Bízom abban, hogy maradandót tudok alkotni ebbe a munkakörben, és nem lesz rá szükségem, hogy mást csináljak. De ha az élet úgy hozza, megint odaállok, ha kell. Szeretném leszögezni, hogy a kétkezi munka nem szégyen, de elsőszámú hivatásom mindig is a tanári volt. Hogy a gimnáziumba vissza megyek-e még, azt majd az élet hozza, mint ahogy azt is hozta, hogy 25 évet is lehúztam kisebb-nagyobb megszakításokkal tanárként a gimnáziumban. Olyannyira az életem része volt, hogy játékosként, majd pedig edzőként is tanítottam, sőt főállásban voltam tanár, ezt a Ferencvároshoz szerződve viszont feladtam. Nagyon sokat köszönhetek az ottani kollégáknak, remélem, valamit vissza is adtam az intézménynek, és ha az élet úgy hozza, akkor tudok még majd visszaadni mindebből.

- A gólösszefoglalóknál gyakori jelenet, hogy szinte ellöki magától kollégáját, Nagy Tamást a gólöröm során. Miért?
– Fú, ezt nem vettem még észre. Ebben semmi tudatosság nincs, én hoztam ide, nagyon jó a viszonyunk. Az lehet, hogy ölelésnél olykor kiszabadulok, de ez nem tudatos. Viccesen megjegyezném, hogy a gólörömeim úgy látszik, rendre témát jelentenek. A Vasas meccsen például direkt azért mentem a kispad mögé, mert azt hittem, ott nincs kamera vagy nem jön utánam. Akkor feltört bennem egy feszültség, nekem nem az volt a lényeg, hogy 1-0-ra vagy 2-0-ra vezettünk épp, hanem az, hogy újra azt éreztem, megmerjük csinálni azt, amit korábban. Nekem az volt a kérdés a meccs előtt, hogy a játékosok meg mernek-e lépni olyan megoldásokat, amelyeket az Újpest és a Siófok meccsen nem. Ezek után olyan egyéni megoldásokat láttam azoknál a góloknál, amik visszaadták a hitemet abban, hogy ugyanott tudjuk folytatni, ahol az említett két meccs előtt abbahagytuk.