Dragi:Szombaton visszatérek!
2010.10.19. 18:35, Esti Hírlap

Védőnk nem játszott a Kozármisleny ellen,azonban a Budaörs ellen már valószínűleg pályára lép az NBII-es csapatban.
- Mikor láthatnak a szurkolók újra Fradi mezben?
- Ha minden jól alakul, akkor szombaton a
Budaörs ellen már kifuthatok a gyepre. Nagyon vártam már ezt a
pillanatot. Annál is inkább, mivel ezzel a találkozóval beérem az
örökrangsorban Simon Tibit a játszott meccsek tekintetében.
- Milyen érzés az, hogy barátod és korábbi játékostársad, Lipcsei Péter lesz az edződ szombaton?
- Sok barátom dolgozik már trénerként,
így nem lesz fura. Sőt, Petivel félszavakból is megértjük egymást, tehát
ez akár még előnyünkre is válhat.
- Százszázalékos állapotban térsz vissza a pályára?
- Azért vártunk eddig, mert nem akartam
úgy játszani, hogy nem vagyok makkegészséges. Nem tehetem meg a
csapattársaimmal, edzőmmel és saját magammal szemben sem, hogy úgy állok
oda egy-egy ütközéshez, hogy féltem a lábam, vagy más intenzitással
ugrok fel fejelni. Így azt mondhatom, szombaton a drukkerek a régi
Dragóner Attilát láthatják.
- És az első csapatban mikor láthatnak újra?
- Egyelőre arra koncentrálok, hogy
szombaton végigjátsszam a 90 percet az NB II-ben. Majd az utána
következő meccsen és az utána következőn is. Ha ez megvan, akkor várok
arra, hogy Prukner László eldöntse, mikor vagyok alkalmas újra az első
osztályban futballozni.