Dragóner Attila jó játékkal tért vissza az NB II-es csapat meccsén a pályára. Még az sem tűnik kizártnak, hogy a rutinos védő a REAC elleni kupamérkőzésen a keretben lesz, bár erről még nincs döntés.
- Annak örülök, hogy szombaton úgy sikerült visszatérnem, hogy megfelelő állapotban voltam, semmi problémám nem akadt a meccs során és után sem, úgyhogy teljesen egészségesnek mondhatom magam. Nagy pluszt adott az is, hogy ezzel a meccsel játszottam annyi mérkőzést a Fradiban, mint Simon Tibor. Öt hónap lett végül a felgyógyulási időm, van, akinek tovább tart ez ilyen sérülés után, én örültem volna, ha nem tart ennyi ideig. Remélem, tudtam segíteni Lipcsei Peti csapatának, a védelemmel, a védekezéssel talán elégedett lehetett.