- Örülök a lehetőségnek, bevallom titkon számítottam arra, hogy pályára léphetek. Megható volt a szurkolók szeretete, ez nagy erőt adott nekem. Bejöttek az első megoldásaim, ezután már felszabadultan játszottam. Jól éreztem magam a pályán, várom a folytatást. Nagy terveink vannak a kupában, döntőt akarunk játszani. Kíváncsian várom a sorsolást.
Fitos László:
- Reggel szóltak, hogy készüljek, a keretben vagyok. Meglepődtem, így nem is számítottam arra, hogy már ma visszatérhetek. Jobbhátvédként kaptam szerepet, de bennem volt a támadó ösztön, így sokat futottam fel, ezért kaptam is egy kis fejmosást a meccs után. Jól éreztem magam a pályán, próbáltam felszabadultan játszani, úgy érzem ez sikerült. Készen állok arra, hogy bajnokin is szerephez jussak, úgy érzem utolértem magam a sérülés után.
Józsi György:
- Először vagyok elégedett az én és a csapat teljesítményével is. Végre hátul és a középpályán is egy illetve két érintővel játszottunk. Én mindig csapatban gondolkodom, nem egyéni teljesítményekben, ma csapatként funkcionáltunk nagyon jól. Örülök az első gólomnak, ahogyan korábban is nyilatkoztam ezt nagyon vártam.
Emil Miljkovic:
-Jól ment a csapatnak, elégedett vagyok az eredménnyel. Jól megértjük magunkat Heinzzel, sokat léptem ki üresbe a labdáiból. Igérem, hogy ha játszom a hétvégén, gólt szerzek