Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-08-03
 

látogató van itt

http://fradimob.hu/wp-content/uploads/2011/02/fradibusz-logo-webre-200-utvonalak.jpg

 

Hírek ::: Fórum ::: Játék ::: Képek ::: Videók :::: Letöltések ::: Zenék

 


Prukner:Megérdemelten nyertünk

2010.10.30. 17:30, ftc.hu

Mestermérleg.

Prukner László (az FTC szakmai igazgatója):
- Azt kaptuk, amire számítottunk, nagyon fegyelmezett és jól összerakott csapat volt az ellenfél. Várható volt, hogy a Szolnoknak minden egyes pont nagyon értékes, ezért mindent megtesznek ezért. Nekünk az ellenfél nagyon jól záró védelmét fel kellett törni, de az első félidőben ez nem jött össze, mert gyakran rossz megoldásokat választottunk. Nem is húztuk szét a játékot, pedig készültünk rá, emiatt csak meddő mezőnyfölényig jutottunk. Egy-egy lehetőségünk így is akadt, így vagy úgy, de ezek kimaradtak. Fordulás után igyekeztünk változtatni, főleg cserékkel, és úgy gondolom, hogy a kialakított helyzetek és az akarat végül eredményre vezetett. Megérdemelten nyertünk a meccs összképe alapján.

Simon Antal (a Szolnok vezetőedzője):
- Gratulálok a győzelemhez. Úgy jöttünk el, hogy tudtuk, hogy ahhoz, hogy egy pontot tudjunk szerezni, gólt kellett volna szerezni. Sajnos nem tudtunk kibontakozni, nagyon keményen visszatámadtak a hazaiak, akik jó erőben vannak. A csapat védekezésben masszív volt, lezártuk a területet, 1-2 esettől eltekintve álltuk a rohamokat. Sok energiát felemésztett mindez, ezért a támadásra már kevesebb energia maradt, a pálya közepéről kevesebb labdát tudtunk megjátszani. A második félidőben még egy fokozatot feljebb kapcsolt a Fradi, bosszantó, hogy végül pontrúgás után kaptuk a gólt, ezt lehetett volna hatástalanítani. Ezután a csapat minden mindegy alapon elindultunk, ami nem volt baj, cserékkel is próbálkoztam, hátha helyzetbe tudunk kerülni. A végén volt is egy nagy helyzetünk, Tchami ziccere kimaradt, pedig ahogy említettem, a pontszerzéshez gól kellett volna.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

JEGY/BÉRLETINFÓK

ÁTIGAZOLÁSOK 2011 NYÁR

Érkezett: Grúz, Otten, Jovanovic, Vidovic, Lisztes, Félix, Oláh, Somalia, Alison, Zsivoczky, Végh
Érkezhet: -
Távozott: Adriano, Jakimovski, Miljkovic, Schembri, Heinz, Kulcsár, Tutoric, Stanic, Haber, Mester
Távozhat: Fitos (kölcsönbe), Rodenbücher (kölcsönbe), Andezinho.

ÍGY ÁLLUNK MOST(06.24)

 

 

 





ÖSSZEFOGLALÓ


 

BANNER

 

 
 
 

 


 

PARTNEREK

http://kepkezelo.com/images/ngqzh0m7aq6o4djuol4.gif

Kattints a képre a teljes mérethez!

Kattints a képre a teljes mérethez!

http://noob.hu/2011/07/19/anigif.gif  
   

 

© 2010-2011 FRANZSTADT. - www.FRANZSTADT.tk - Minden jog fenntartva.


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.