Nagyon örülök, hogy ennyit játszok, szeretek egyszerre az első és a
második csapatban szerepelni, még úgy is, ha csere vagyok az elsőben. Én
még holnap is játszanék, de ez most kimarad. Nagy élmény számomra Peti
alatt játszani a második csapatban, akivel – mint talán tudjátok –
különleges a kapcsolatunk. Szerintem kiváló edző lesz, aki nagyon tudja,
egy-egy helyzetben mit kell csinálnia a játékosoknak. Persze még a
pálya elején van és sok mindent kell tanulnia, de ő lenne az első, aki
ezt beismerné. A fiataloknak nagy ugrás volt a másodosztály, ezt még
szokni kell néhányaknak, de jók vagyunk és, ha veszélyesebbek leszünk a
kapu előtt, akkor a döntetlenek és egy gólos vereségek a javunkra
fordíthatók.
Az első osztályban nagyon szoros a helyzet, egy-két rosszabb eredménnyel
rengeteget lehet bukni, ezért is volt olyan fontos a hétvégi győzelem. A
célunk a nemzetközi kupa, ilyenkor nem bukhatunk a Szolnok ellen
itthon, a szurkolóink előtt. Pláne nem a Debrecen meccs után, ahol
legalább ikszet érdemeltünk volna, de emberelőnyben is buta egyéni
hibákat vétettünk, meg is kaptuk a fejmosást, megérdemelten a mestertől.
A REAC ellen jobb volt, főleg az első félidőben, akkor csapatként
játszottunk, igaz a másodikban ott is elkezdtünk egyéniesedni. Az pedig
nem tesz jót a játéknak.