Szabados Gábor írása a kialakult helyzetről.

Visszatértek a régi „szép” idők az Üllői útra: ismét tulajdonost keresnek a futball-zrt. élére.

Azon már rég nem is érdemes meditálni, hogy Kevin McCabe-nek csak az ingatlanfejlesztés miatt (volt) fontos ez a projekt; mindenesetre a mostani bejelentéssel gyakorlatilag hivatalosan is megerősítést nyert, hogy az építkezés nélkül a futballcsapat nem elég vonzó a skót üzletember számára.

(Érdekes párhuzam egyébként Tarsoly Csaba és a Quaestor este a Győrrel: ott is egy ingatlanfejlesztés, az ETO Park létrehozása volt az üzlet központja és lényege, de Tarsolynak egy idő után – nem kevés idő után – a csapattal is lett látható és értékelhető koncepciója, amely hazai szinten kisebb sikereket is eredményezett. Kár, hogy a szép új stadiont ezzel még nem tudja megtölteni.)

Mi lesz a Ferencvárossal?

Hogy tőkeerős, a klubhoz méltó tulajdonost találni nem egyszerű (akár magyart, akár külföldit), azt nemcsak Kevin McCabe búcsúleveléből tudjuk, hanem Furulyás Jani bácsi évekig tartó vesszőfutásából is. A szanálás nagyjából már megtörtént, de roppant mennyiségű türelem és tőke kell ahhoz, hogy az új tulajdonos ki tudja várni, amíg a klub nyereséget termel, méghozzá annyit, hogy megtérüljön irdatlan befektetése – merthogy egyrészt McCabe nyilván nem két fillért szeretne kapni érte, másrészt nyereséget csak a nemzetközi kupákból remélhet az ember, a magyar piacról egyelőre nem, ahhoz viszont a játékosállományon bőven van mit erősíteni. A másik lehetőség, hogy nem közvetlenül a klub működésén keresztül térül meg a vevő befektetése, de az ingatlan jelenleg nem tűnik járható útnak (különben McCabe sem menne sehová), az pedig erősen kérdéses, hogy van-e olyan nagyvállalat, amely egy szinergiastratégia keretében megvásárolná és marketingeszközeként használná a klubot. (Ahogy a Phillips teszi a PSV-vel, a Gazprom a Zenittel vagy Mohamed el-Fajed a Fulhammel, hogy csak magyar érdekeltségű külföldi példákat említsek.)

Most lettek különösen aktuálisak az újraválasztott FTC-elnöknek, Kovács Miklósnak a Nemzeti Sport címlapjára kívánkozó szavai, melyek szerint „Fradistáké a Fradi!” Ha ezt az egyesületre vonatkoztatjuk, nincsen különösebb értelme (Kovács előtt például Rieb György vagy Dámosy Zsolt ült az elnöki székben – ők nem voltak fradisták?), ha viszont a futball-zrt.-re, úgy már igen.

Képes lenne-e azonban az FTC visszavásárolni és/vagy működtetni a labdarúgócéget? Nyilvánvalóan nem.

A fradisták által oly sokat és oly szívesen emlegetett Real Madrid- és Barcelona-féle „állami” jellegű klubmodell a magyar körülmények között nem életképes. Nemcsak azért, mert Magyarországon teljesen más a jogi környezet, azaz más gazdasági lehetőségei vannak egy egyesületi formában működő szervezetnek, hanem mert az utóbbi idők amortizációjának eredményeképpen nincs olyan piaci háttere a klubnak, amely ellensúlyozni tudná a valós tulajdonos kockázatvállalási készségének és képességének hiányát. (Ez egyébként pontosan megmutatkozott a Dámosy-féle
tagtoborzási akció kudarcakor.) Tény, hogy az utóbbi időben észlelhetően javult a klub potenciális szurkolóinak és fogyasztóinak mozgósítása, ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy az egyesület önmaga tartsa fenn a futball-zrt.-t.

…hacsak nem kap komoly segítséget a klub valahonnan. Mondjuk a politikától.

A jelenlegi politikai vezetés már választott magának kedvenc csapatokat, ilyen elsősorban a közvetlen irányítás szimpátiáját nagyon is élvező „Fideoton”, és persze a vidék kormánypárti fellegvárát jelentő, tízmilliárdos stadiont váró Debrecen sem áll rosszul e téren. No de egy Ferencváros mégis mindennek a csúcsa, nemcsak a népszerűsége miatt, hanem mert a komoly történelmi-kulturális gyökerű sportklubok közül ez hordozza leginkább a jobboldali, nemzeti hagyományokat (még ha utóbbi kicsit furcsának is hathat a németajkú kisebbségnek az alapításban vállalt szerepére
gondolva). Tudták ezt már mindenesetre Rákosi Mátyásék is, amikor megpróbálták felszámolni a zöld-fehérek jelképeit és értékeit, összességében sikertelenül, és tudta ezt a mostani kabinet a korábbi ciklusa alatt is, amikor azonban – belső hatalmi alkuk eredményeként – a világot nem mindig reálisan látó torgyánista kisgazdák kezébe adták a „nemzeti kincset”.

A politika már most is betette a lábát az ajtóba, egész pontosan az elnökségbe: az alelnöki pozícióhoz egy könnyűszerkezetes (=bármikor lebontható) jégcsarnok helyének ígérete is elegendő volt. A kérdés csak az, hogy a résnyire feszített ajtót meddig tárják ki.
(szabados.blog.nepsport.hu)