Szerencsére egyik sem ígérkezett nagyon nehéznek, de ettől függetlenül komolyan kellett venni őket. Szerdán az Újbudát fogadtuk, minden a hozzáállásunkon múlott, amivel szerencsére nem volt gond, így egy nagyarányú 44-17-es győzelemmel búcsúztunk el közönségünktől és a bajnokságtól erre az évre. Mindenki kapott játéklehetőséget, jól éreztük magunkat a pályán, öröm volt így meccs után az öltözőbe vonulni. Másnap csak egy lazább és játékosabb edzést tartott Gábor, amit nagyon értékeltünk, majd fürdőzni mentünk. Péntektől már a szlovákokra készültünk. Tudtuk, hogyha a szerdai hozzáállást megismételjük, akkor megint sima meccset fogunk játszani. Szombaton még egy videó és egy "meccselőtti" edzés várt ránk. Vasárnap a mérkőzésen szerencsére megint nem volt gond, sima, nagyarányú győzelmet arattunk, 52-26 lett az eredmény. Egy közönségszórakoztató játékkal zártuk le a szezont ere az évre.