Rósáék szerint a szakmai munka eredménye a szép teljesítmény
2010.11.22. 20:53, pepsifoci.hu
Csapatkapitányunk a hétvégi győzelem után nem győzte dicsérni a szakmai stábot.
A Sport TV szokásos vasárnap esti NB I-es összefoglalójában természetesen a Ferencváros pápai ötöse (Videó itt!) és a csapat harmadik helye is téma volt. Rósa Dénes nem győzte dicsérni Prukner Lászlót is segítőit a sima sikert követően.
– Volt több jó meccsünk, de az tény, hogy ötöt még egyszer sem rúgtunk a bajnokságban. Egy kicsit udvarolnék a stábnak is. Egész héten arról beszéltünk, hol lehetne elkapni a Pápát, és az öt gólból négy olyan szituáció után született, amit emlegettünk. Nagyon jól feltérképezték az ellenfelet, azt hiszem, a stáb és a csapat is a maximumot hozta ki magából – mondta a Fradi csapatkapitánya.
A zöld-fehérek a dobogó alsó fokán zárták a bajnokság első felét. (Tabella itt!)Rósa ezzel kapcsolatban a célkitűzésekről is ejtett néhány szót.
– Konkrét célkitűzést nem kaptunk, viszont mi leültünk a stábbal a szezon kezdete előtt, és eldöntöttük, hogy a nemzetközi kupában szeretnénk indulni a bajnokság végén. Még állunk a bajnokságban és a kupában is, és bár utóbbi sorozatban nagyon nehéz meccsünk lesz a Siófok ellen, nem gondolkodunk másban, csak a győzelemben. Meglepően jól játszunk néha, nem csodálom, hogy a mester is meglepődött. Viszont kétarcúak vagyunk: bárkit képesek vagyunk megszorítani vagy megverni, de vannak olyan találkozók is, amikor meglepő módon a saját árnyékunkat sem tudjuk hozni. Ha ezen változtatni tudunk, akkor komoly céljaink lehetnek – nyilatkozta a középpályás a Sport TV stúdiójában.
Az FTC egykori játékosa, a csatorna szakértője, Hajdu Attila is elmondta a véleményét az együttesről. A BL-t is megjárt egykori kapus elsősorban azt ecsetelte, miben kellene még talán előrelépnie az alakulatnak.
– Ezt tudja a csapat, amit a hétvégén láttunk tőle, nem véletlen ez a teljesítmény. A stáb megtalálta a játékosok helyét, most már csak állandósítani kell ezt a produkciót. Én azt mondanám, hogy egyfajta mentális stabilitást kellene valahogy vinni a csapatba, hogy ne billentse ki a játékosokat semmi. Egy játékvezetői ítélet, egy kiállítás, egy gól után az Újpest vagy a Honvéd ellen látni lehetett, hogy kész a csapat. Ezt a német az "übermotiviert" szóval fejezi ki. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a csapat egy igazságtalanság, vagy egy korábban említett eset után megy, megy és egy kicsit túlpörög – vélekedett Hajdu.