2010.11.23. 19:01, pepsifoci.hu és üllői
- A Ferencváros csatára, Andre Schembri egymaga háromszor talált a kapuba a zöld-fehérek Lombard Pápa ellen 5-0-ra megnyert bajnokiján. (Videó itt!) Mi több, ez már a második triplája volt a futballistának az idényben.
– Örülök, persze, de sokkal fontosabb, hogy behúztuk a három pontot. Remélem, hogy lesz még több mesterhármasom is, de inkább nyerjünk 1-0-ra, minthogy rúgjak egy triplát egy vesztes meccsen – mondta a máltai a pepsifoci.hu-nak.
Schembri mindkét mesterhármast idegenben érte el, az Albert-stadionban még nem ünnepelhetett hasonlót. Arra a kérdésre, mikor jön el ennek az ideje, nem habozott sokáig a válasszal.
– Remélem, az Újpest ellen!
Justin Habernek felvetettük, mennyit tudott volna kiszedni a honfitárs hétvégi, gólt eredményező lövéseiből, és a kapus természetesen azon a véleményen volt, ő bizony mind a hármat megfogta volna.
– Ha kisebb a kapu, akkor esetleg, amúgy esélye nem lett volna. A világ legjobb kapusának sem – mondta nevetve a támadó.
Schembrit szembesítettük azzal az Aczél Zoltántól származó véleménnyel, amely szerint csak ő és Marek Heinz miatt 2-3 ezerrel többen mehetnek ki a stadionba, mint alapból.
– Igen? Huh... Azért ezt erős túlzásnak érzem. A Fradi nem én vagyok, vagy Marek Heinz, az emberek azért jönnek ki a meccsekre, mert ez egy hatalmas klub, amelynek kiváló egyéniségei, játékosai voltak, és nagy tradíciókkal bír. Nem hiszem, hogy ezt le lehet szűkíteni rám, vagy akárki másra – vélekedett a légiós, aki a gárda céljairól is ejtett néhány szót.
– A szezon előtt az első három hely valamelyikét jelöltük meg célként, szóval nem állunk rosszul. Az a legfontosabb, hogy ez meglegyen, és akkor indulhatunk a nemzetközi kupában. Persze ott van még a kupa is, ahol nagyon nehéz meccs vár ránk a Siófok ellen, de reményeim szerint azért továbbmegyünk.
Schembri leszögezte, a jövőjét firtató, elsősorban az angol sajtóban megjelent híresztelésekkel nem foglalkozik, csak arra fókuszál, hogy a Fradiban minél jobban tudjon teljesíteni.
Fontos meccs volt ez, már elkezdtek húzni a csapattársak, a haverok, hogy sosem lövök gólt, hisz a Vasas-meccs óta nem találtam be, ráadásul egy frusztráló meccsen voltam túl a horvátok ellen, s sokat is utaztam. A három gólomat a mester remek taktikájának is köszönhetem, Heinz hátrahúzodott, mi pedig Miljkoviccsal széthúztuk a védelmet, ennek is volt köszönhető a sok helyzetem. Büszke vagyok a teljesítményemre, de úgy érzem, még ennél is lehet több bennem, persze ez nem jelenti azt, hogy négyet-ötöt, vagy hatot lőnék majd a Paks ellen. Az egy nehéz meccs lesz, jó csapat, ellenük mutatkoztam be a Fradiban, ráadásul emlékszem, hogy a talaj kriminális. S még az időjárás sem nagyon kedvez.