Simon Antal (Szolnok): - Négy olyan találkozó vár ránk, amelyen az ellenfeleink a nemzetközi porondért küzdenek. A DVSC, a ZTE, a Kaposvár, és a sorban elsőként az FTC ellen lépünk pályára. Bízom benne, hogy a csapat felnő a feladathoz, és azt az arcát mutatja meg, amit a hazai közönség előtt általában szokott, és mindez eredménnyel is párosul. Prukner László (FTC): - A Szolnok sokat erősített a télen, ami látszik a tavaszi szereplésén. Úgy érzem, hogy felszabadultabban játszhatnak, de még egyszer hangsúlyozom, elsősorban azért számítok nehéz mérkőzésre, mert lényegesen erősebb a tavaszi csapat, mint az őszi volt. Vannak sérültjeink, a délutáni edzés ad majd választ arra, hogy kikre számíthatok, és kikre nem.