Maróti és Tóth Bence is sérült
2011.05.07. 14:09, Fradista

A két középpályás sérülés miatt maradt ki a mai keretből.
A Ferencváros szombaton az utolsó helyezett Szolnok otthonában lép pályára – a motivációval ott sem lehet gond.
„Nem is emlékszem, mikor küzdött legutóbb ilyen sok csapat a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért – mondta Rósa Dénes, a zöld-fehérek középpályása, majd így folytatta:
Rengeteget javít az élvonal megítélésén, hogy ennyire kiélezett a küzdelem. Aki egyszer is magára húzta a Ferencváros mezét, jól tudja, hogy minden mérkőzésen győzelemre kell törekednünk. Sajnos a Debrecen elleni meccs mégsem úgy alakult, ahogy terveztük. Megelőzhettük volna riválisainkat, ehelyett csak annyit értünk el, hogy a címvédő nem tudott elénk kerülni a tabellán. Továbbra is eltökélt szándékunk, hogy ezüstérmesek legyünk, s majd a nemzetközi kupában minél tovább jussunk. Mi ösztönözhetne jobban egy játékost, mint a külföldi erőpróba esélye?”
„A versenyfutás kimenetele nüánszokon múlik, mi pedig igyekszünk minden lehetőséget megragadni. Korábban sajnos több esélyt is elszalasztottunk, de remélem, hogy Szolnokon begyűjtjük a felettébb fontos három pontot” – tette hozzá a középpályás.
A Ferencváros helyzetét nehezíti, hogy Tóth Bence és Maróti Béla is sérüléssel bajlódik.
(nso.hu)