Dragónerrel beszélgetett az NSO.

– Szóval, ez lesz az utolsó?
– Igen – felelte a harminchat esztendős hátvéd.

– Semmi „úgy tűnik” vagy „valószínűleg”? Sehol egy kiskapu?
– Semmi és sehol. Ez az utolsó.

– Emlékezetes lesz?
– Biztosan. Ahogy az összes meccsem a Ferencvárosban. A Teremtőnek hála sokszor viselhettem a Fradi mezét, ha minden igaz, eddig háromszázötvennégyszer. Az utolsót bronzéremmel tehetem feledhetetlenné. Két aranyat és három ezüstöt már köszönhetek a klubnak, ám bronzom még nincs. Ha vasárnap estére lesz, nemcsak a kollekció, az Üllői úti karrierem is teljessé válik.

– Hogy is indult?
– Mindenért Simon Tibornak és Nyilasi Tibornak lehetek hálás – no és az összes edzőnek, aki valaha foglalkozott velem. Tizennégy éve, 1997 tavaszán „Simi” a BVSC-hez került kölcsönbe, akkoriban én is ott játszottam. Ahogy megismert, rájött, a gondolkodásmódommal, a hozzáállásommal, valamint a klub iránti kötődésemmel a Fradi hasznára válhatok. Amikor a nyáron visszatért a Ferencvárosba, mesélt rólam Tibi bának, a csapat edzőjének, így aztán már ketten szorgalmazták a szerződtetésemet. Végül éppen idejében kerestek meg, mert egyidejűleg az Újpest is csábított.

– Sokat vacillált?
– Ezt nem állítanám…

– Ha azt kérem, hogy a háromszázötvennégy meccséből egyet emeljen ki, a lehetetlennel próbálkozom?
– Ha hármat mondhatnék, könnyítene a helyzetemen. A legelső fellépésem a Fradiban azért is kívánkozik az élre, mert már a Rapid Wien elleni edzőmérkőzésen átéreztem, mit jelent ebben a klubban játszani. Az első tétmeccs pedig maga volt a csoda számomra: Siófokon tízezer fradista előtt Albert Flóri góljával nyertünk egy nullára. Azt a gárdát Nagy Norbi és Zavadszky Gabi is erősítette, Isten nyugosztalja őket… A harmadik az egyik Megyeri úti siker: kétezer november harmincadikán az én gólommal nyertünk. Addig is szerettek a szurkolók, de amit utána kaptam tőlük, az… Á, az elmondhatatlan.

– Szép ferencvárosi pályafutással dicsekedhet. Nem sokan mondhatják el például azt magukról, hogy pályára léptek a Fradi NB I-es, NB II-es és NB III-as együttesében is.
– Azt se feledjük, hogy mindhárom osztályban bajnok voltam! Igaz, a harmadik vonalban, az FTC II-ben csupán egy meccsen jutottam szóhoz, de a szabály szerint nekem is járt az arany…

– Ezek után könnyű a kérdés: Önnek mit jelent a Ferencváros?
– Ha azt hiszi, ez könnyű kérdés, téved. Nehezen beszélek erről. Anélkül nem is tudok, hogy ne érzékenyüljek el… A két fiam már a Fradiban focizik, csak azt kívánom nekik, hogy majdan éljék át azt, amit én. Amit kaptam az elmúlt tizennégy évben, nem biztos, hogy képes leszek visszaadni, de megpróbálom.

– Ez a fejezet vasárnap lezárul. Mi lesz utána?
– Az egyesület elnöke, Kubatov Gábor és a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál már jelezte, hogy a jövőben is számít rám. Gyakorlatilag el is dőlt, hogy az utánpótlásban dolgozom majd, afféle menedzserként. Tisztában vagyok vele, min lehet, min kell változtatni ahhoz, hogy a srácok minél jobb körülmények között focizhassanak. Nem akarok nagy szavakat használni, úgyis a tetteken múlik minden, ám arra vágyom, hogy a Fradi előbb-utóbb olyan vonzóvá váljon a mai gyerekek számára, amilyen egykor nekem volt.

(nso)