Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-08-03
 

látogató van itt

http://fradimob.hu/wp-content/uploads/2011/02/fradibusz-logo-webre-200-utvonalak.jpg

 

Hírek ::: Fórum ::: Játék ::: Képek ::: Videók :::: Letöltések ::: Zenék

 


Dragóner:Lehet, hogy levezetek

2011.06.02. 17:37, Fradista

Nemrég visszavonult hátvédünk nem zárja ki, hogy alacsonyabb osztályban vezet le.

- Megfordult a fejemben, hogy jó lenne levezetni valahol alacsonyabb osztályban, mert a focitól nem szívesen szakad el az ember egyik napról a másikra. Majd meglátjuk, hogy ebből mi lesz, de én minden nap itt leszek kint az utánpótlásnál, és azon fogok dolgozni, hogy minden feltétel adott legyen a gyerekeknek és a szülőknek, hogy megfelelő körülmények közé tudják ide hozni a gyerkőcöket. Azért fogok tevékenykedni, hogy büszkén tudják mondani: én a Fradiban focizhatok. Próbálok majd szakmai oldalról az egyéni képzésekben is segíteni. Ezt Tajti Józsi területe, de ha tudok tanácsolni valamit, akkor azt biztos meg fogom tenni és én is sokat tanulhatok tőle szakmai szempontból.

- Nagyon sok gyereket szeretnénk a Fradiba áramoltatni, lesznek tehetségkutató rendezvényeink, de járni fogom az iskolákat és a mérkőzéseket is. Szeretnénk, hogy a gyerekek kötődjenek a klubhoz, de mentálisan is fejleszteni kell őket, hiszen teljesen más világ van most, mint régen. Nagyon sokat kell a gyerekekkel beszélgetni és az ősz folyamán szeretnék erre is nagy hangsúlyt fektetni. Egyrészről a Fradi ikonjairól mesélnék nekik, másrészről arról, hogy milyen érzés eljutni oda, ahova ők még csak vágyakoznak. Át kell adni nekik a mindenáron győzni akarás érzését, és úgy kell őket nevelni, hogy tizennyolc évesen ne kelljen évekig az NB I légköréhez szoktatni őket, hanem egyből bevethetőek.(ftc.hu)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

JEGY/BÉRLETINFÓK

ÁTIGAZOLÁSOK 2011 NYÁR

Érkezett: Grúz, Otten, Jovanovic, Vidovic, Lisztes, Félix, Oláh, Somalia, Alison, Zsivoczky, Végh
Érkezhet: -
Távozott: Adriano, Jakimovski, Miljkovic, Schembri, Heinz, Kulcsár, Tutoric, Stanic, Haber, Mester
Távozhat: Fitos (kölcsönbe), Rodenbücher (kölcsönbe), Andezinho.

ÍGY ÁLLUNK MOST(06.24)

 

 

 





ÖSSZEFOGLALÓ


 

BANNER

 

 
 
 

 


 

PARTNEREK

http://kepkezelo.com/images/ngqzh0m7aq6o4djuol4.gif

Kattints a képre a teljes mérethez!

Kattints a képre a teljes mérethez!

http://noob.hu/2011/07/19/anigif.gif  
   

 

© 2010-2011 FRANZSTADT. - www.FRANZSTADT.tk - Minden jog fenntartva.


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!