Összefoglaló a mai nyílt edzésről
2011.06.09. 23:27, Fradista

Grúzon kívül 3 új játékos is ott volt az első nyílt edzésen.
Már délután négy óra környékén szállingózni kezdtek a játékosok az első nyílt edzésre. A szurkolókat fél 6 környékén engedték be, körülbelül 70-80 néző volt a helyszínen.
A csapatból több hiányzó is akadt, Marek Heinz továbbra is Csehországban tartózkodik a családjával, Abdi,Haber és Schembri pedig nem tartotta be az előzetesen megbeszélt időpontot, és nem jelent meg a mai tréningen. A három légiós büntetésre számíthat. Rósa Dénes sérülés miatt hiányzott, csapatkapitányunk eltörte a kezét.
Grúz Tamás mellett 4 új próbajátékos is ott volt az edzésen:Kovács János az angol negyedosztályból érkezik, és középhátvéd; a Nec Nijmegentől érkező Mark Otten, valamint egy ismeretlen próbázó.
Az eddig megjelent képek és információk alapján megpróbáljuk megtippelni, ki lehet azt ismeretlen játékos.

Róla annyit lehet tudni, hogy 21 éves védekező középpályás, Szerbiában született bosnyák.
Tippek(utóbbi valószínűbb):
Adnan Zahirovic
Aleksandar Copic
Az edzésen egyébként labdás gyakorlatok szerepeltek, de volt egymás elleni játék is. Amint új információkat tudunk meg, jelentkezünk.