Elég sötét volt a kép nyáron, nagyon sok játékos távozott és nagyon nehezen igazoltunk helyettük újakat, a kiszemeltek is előbb választották mondjuk Szolnokot, vagy Siófokot, mint minket – kezdte Sisa Tibor. – Mondták is többen, hogy nem akármit vállaltam el. Ugyanakkor Kaposvár híres volt arról, hogy a vezetők a legnehezebb szituációkban sem adták fel.
Azzal kezdtük, hogy felmértük több mint hetven játékos képességeit, ennek alapján igyekeztünk kiválasztani azokat, akik mind mentálisan, mind szakmailag a legközelebb álltak a mi elképzeléseinkhez. Természetesen örültem volna, ha magyar válogatottakat tudtunk volna igazolni, de én boldog vagyok a mi játékosainkkal is. Tudjuk jól, hogy nem itt van a helyünk, és nem is szeretnénk túlzásokba esni, a nyáron a bennmaradást határoztuk meg cél gyanánt, ez most sem változott. Lesznek olyan meccseink is, hogy mi mindent megteszünk, kirakjuk a szívünket, és akkor sem fogunk nyerni. Ha a játékosaink ugyanazzal az elánnal és alázattal állnak hozzá a munkához, mint eddig, akkor ez esetben is egymás szemébe tudunk majd nézni, és ez lényeges.
A Ferencváros, az Ferencváros, ezt nem kell különösebben ragozni. Magyarország legnagyobb szurkolótáborával rendelkező csapat, a két klubot, a működési feltételeiket nem lehet összehasonlítani semmilyen szinten, a mérleg nyelve mindenben a Fradi felé billenne. A Ferencvárosnak nagyon jó játékosanyaga van, ezt bizonyítja, hogy színvonalas mérkőzéseket is játszottak. Hazai környezetben a Ferencváros az esélyes, de mi is igyekszünk majd a lehető legtöbbet hozzátenni a meccshez.