A sportközgazdász szerint lehetlen,hogy McCabe havi 100 millió forintot áldoz a csapatra.
- Kizárólag a sportcsapatot működtető társaságot venném meg, az ingatlanra nem lenne szükségem. A futballcsapatért pedig körülbelül 1 milliárdot adnék…
Véleményem szerint a telek túlértékelt, egy mítosz veszi körül. A mai gazdasági helyzetben már annyit sem ér, amennyiért megvették, hiszen Budapesten nincs szükség új bevásárlóközpontra, irodaházra. Tehát ma már eljutottunk odáig, hogy önmagában a telek a Ferencvárost nem felül, hanem alulértékeli. Éppen ezért abban sem hiszek, hogy orosz, maláj vagy bármilyen nemzetiségű üzletemberek számára ez vonzó lehet, hiszen nem átlátható a haszon. Sosem volt az…
Először is: a 100 milliós havi invesztíció színtiszta hazugság, sosem volt ennyi. Nyilatkozni mindent lehet, de az átlátható nagyságrendet figyelembe véve meggyőződésem, hogy ez az összeg nem éri el a havi 30-40 millió forintot. Az angol úr a Ferencvárosnál töltött teljes időszak alatt 1 milliárdot sem fizetett ki. Ha ez igaz lenne, akkor korrupció van a dolog mögött: a futballistáknak irreálisan sokat fizettek. A dolog másik része: ha valakinek egy gazdasági társaságban tulajdonrésze van, ebből nem lehet olyan egyszerűen kiszállni. csupán egyféleképpen: ha ezt a gazdasági társaságot megszünteti. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy Kevin McCabe ilyenre vetemedjen, ezt ember nem meri megtenni. A Ferencváros nem egy kutya, akit egy ideig etetünk, itatunk, és ha meguntuk, galád módon akár az autóból is kidobhatjuk. Egyébként ilyen amatőr módon történt eladást és kommunikációt 30 éves pályafutásom alatt nem tapasztaltam. Ez megkérdőjelez mindent: az angol és magyar üzletemberek hitelességét – és rendkívül leértékeli a portékát. (Sport Plusz)