2010.11.22. 21:58, pepsifoci.hu
Prukner László a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában elmondta, bár a Fradi féltávnál bronzérmes pozícióban áll, csak az idény végén szeretne számot adni csapata teljesítményéről.
- Elég tetemes az az öt pont előnye a Fehérvárnak. Mi nem azzal a szándékkal vágtunk neki a bajnokságnak, hogy az aranyéremért megyünk, majd a végelszámolásnál tudunk csak számot adni. Tizenhét labdarúgót vásároltunk és tizenöt ment el. Két hét alatt kellett összeválogatni ezt a csapatot különböző fórumokról, internetről, menedzserek ajánlataiból. Mindig csak a következő ellenfelet szeretnénk legyőzni, rengeteg munka van mögöttünk, és remélhetőleg több van előttünk, mint ami mögöttünk áll. Egész más úgy csapatot építeni, hogy sokkal türelmesebb mind a közönség, mind a szakvezetés, tehát, ha becsúszik egy hiba, azt nem annyira drámaian élik meg, mint itt a Ferencvárosnál. Nem vagyunk nagyon lemaradva önmagunkhoz képest, de nem tartunk ott, ahol én azt a lelkem mélyén szeretném. Voltak ebben a bajnokságban a Ferencvárosnak nagyon jó meccsei, azt hiszem, a játékosok nagy többsége igyekszik megfelelni annak az elvárásnak, amit magunk elé tűztünk, hogy hétről-hétre fejlődjünk - fogalmazott az FTC trénere.
A szakember nem tagadja, nagy kihívás volt neki a Fradihoz szerződni, attól azonban még messze áll, hogy sikeres legyen az együttessel.
- Én is azért jöttem a Ferencvárosba, hogy esetleg bajnoki cím, dobogós helyezés, Magyar Kupa, nemzetközi kupaszereplés lehessen a cél, tehát bennem is van egy egészséges többre vágyás. Egy olyan cél, hogy megmutathassam magam a csapaton keresztül adott esetben a nemzetközi porondon. Ezt nem is tagadtam az első perctől sem. Azért jöttem ide, hogy sikeres legyek a Ferencvárossal. Ettől még messze vagyunk, de dolgozunk rajta.
A zöld-fehérek trénere szerint kis pénzből nem lehet sikeres Ferencvárost építeni.
- Biztos vagyok abban, hogy a csapatot meg lehessen erősíteni, ahhoz pénz kell, az pedig nem az én kompetenciám, hogy előteremtsem. A mostani tulajdonosnak, a befektetőtársnak, vagy a leendő tulajdonosnak, vagy aki a Ferencvárosban gondolkodik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni. Ha nemzetközi szinten is sikeres csapatot akarnak, ahhoz meg kell teremteni a feltételeket - mondta Prukner László a Sportvilágban, majd a játékoskeret téli változásairól is ejtett néhány szót.
- Lesz néhány olyan játékos, akit ebben a nagy nyári zűrzavaros időszakban hoztunk és nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Egy, vagy két játékost akarunk hozni, de ez mind attól függ, hogy hogyan változik meg a Ferencváros tulajdonosi szerkezete. Egyelőre ez a bizonytalanság az öltözőben nem jelenik meg, mert valamennyi játékos, és a szakmai stáb is megkapta a szerződésében foglalt pénzét.
Mint ismert, a Fradi csúfos, 3-1-es vereséget szenvedett a Siófok otthonában a Magyar Kupában, és mint azt Prukner elmondta, muszáj kijavítaniuk a fiaskót.
- Érthetetlen módon Siófokon kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk. Ultimátumot adtunk saját magunknak, tehát mindenképpen szeretnénk továbbjutni. Nagyon nehéz lesz, mert a Siófok a Fradi mumusa. Magunknak tettük nehézzé a továbbjutást, magunknak kell kijavítanunk.