2010.11.25. 16:17, paksifc.hu és nso.hu
– Korábban azt nyilatkozta, alkalmazkodnak a szövetséghez, tehát ha muszáj, játszanak szombaton. Milyen állapotban van a paksi pálya?
– Helyenként tócsákban áll rajta a víz – mondta Kis Károly, a paksiak vezetőedzője. – Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, szombaton már játékra alkalmas lesz a pálya. Nagy javulásra azonban senki se számítson! Már az MTK ellen sem volt ideális állapotban a gyep. De ha a szövetség, illetve a játékvezető úgy határoz, hogy játszani kell, játszunk. A pályamunkások mindent elkövetnek, hogy a Ferencvárost a lehető legjobb körülmények között fogadjuk.
– Elemezte már a Ferencváros öt nullás pápai győzelmének felvételét?
– Természetesen. A zöld-fehérek ötletesen, lendületesen és felettébb jól játszottak, megérdemelten arattak fölényes győzelmet. Igaz, nem csupán a Pápa, hanem már korábban, a Haladás ellen is remekül futballozott a Fradi.
– Nem került elő rémálmaiban a három gólt szerző André Schembri?
– Nem a máltai támadó, hanem a Ferencváros ellen készülünk. André Schembri valóban kitűnő futballista, egyedül is képes eldönteni egy-egy találkozót. Rajta kívül viszont több ilyen labdarúgó is játszik a Fradiban: ott van például Marek Heinz, vagy említhetném Rósa Dénest is. Valamennyien kitűnő labdarúgók, akikre kilencven percen át figyelnünk kell.
– Mit szól hozzá, hogy csapata az őszi első Videoton mögött a második legeredményesebb együttes idegenben?
– Örülök, hogy vendégként ennyire eredményesek tudtunk lenni. Idegenben sokkal nehezebb nyerni, így a siker is sokkal értékesebb. Ahhoz, hogy előkelő helyen, hatodikként zártuk a bajnokság első felét, nagyon kellett a jó idegenbeli szereplés.
A Ferencváros ellen játszani mindig különlegességnek számít. Ez vonatkozik a játékosokra és az edzőkre egyaránt. Hazánk legnépszerűbb csapatáról van szó. Azzal, hogy most jól szerepelnek, egy kisebb futballáz lett úrrá az országon. Ehhez mi annyiban szeretnénk csatlakozni, hogy nagyszerű mérkőzést szeretnénk játszani velük, ahol nem mondunk le arról, hogy mi legyünk az eredményesebbek.
Az elmondottak ellenére felkészülésünket semmi különösebb extra nem jellemzi. Ilyen szempontból nem szabad különbséget tenni a csapatok között. Ugyanúgy feltérképeztük őket, mint eddig bárki mást, és ugyanolyan módszeresen, körültekintően és ugyanolyan lelkesedéssel készülünk, mint eddig bármelyik mérkőzésünkre. Bízunk benne, hogy ennek a munkának gyümölcse be is érik majd.
Várható kezdőcsapat:
Csernyánszki Norbert – Heffler Tibor, Éger László, Szabó János, Csehi Tamás – Bartha László, Böde Dániel, Sifter Tamás, Sipeki István – Montvai Tibor, Vayer Gábor
Várható cserék:
Kovács Attila – Báló Tamás, Gévay Zsolt, Kiss Tamás, Lisztes Krisztián, Magasföldi József, Vári Barnabás