2011.05.07. 16:50, Fradista
Nemakármilyen téttel bíró mérkőzés volt: a Szolnoknak veresége esetén matematikai esélyese sem maradt volna a bentmaradásra, míg nekünk a dobogó megszerzése szempontjából volt kulcsfontosságú a meccs.
Prukner László óvatos játékot igért a Tisza-partiak otthonában, hiszen a hazaiak többek között legyőzték a listavezető Videotont is. A kezdőcsapatban számos változás volt, kikerült a csapatból Abdi és Heinz, Pölöskey pedig a Prukner-éra során először, a kezdőben kapott helyet.
Mindenki zárt, kiegyensúlyozott védőjátékot várt a Szolnoktól, ám ez az állítás már az első 10 percben megcáfolódott: a hazaiak hátsó alakzata rengeteg, súlyos hibát követett el, ha a teljesen zavartalanul a labdát a kapusba vezető Schembri lepasszolja a labdát a tőle pár méterre, üresen álló Pölöskeynek, akkor megszerezhettük volna a vezetést. Sajnos nem sikerült, de az előbb említett Pölő, és Rósa Dénes is nagy helyzeteket hagyott ki.
A 20.percben az eset után döbbenten megálló szolnoki védők egymásba rúgták a labdát, Pölöskey zavartalanul indulhatott, megcsinálta a cselt, majd a hálóba lőtt,ezzel 1-0-ra vezettünk.
Nem sokat kellett várni az egyenlítésre: Fitos beívelt szabadrúgását Zsolnai fejelte a hálóba, a mi védőink nagyon lemaradtak.1-1
Pár perc múlva Rósa kapott a kaputól néhány méterre labdát, kiválóan megtartotta majd át tette a másik oldalon érkező Schembrinek, a máltai csatár góljával 2-1-re vezettünk.
Nemsokkal később Schembri vezetett be egy labdát a tizenhatoson belülre, Djorovics pedig nagyon késve csúszott be, a megérdemelt tizenegyes Rósa vágta be, 3-1.
Ennek ellenére nem vonulhattunk két gólos előnnyel az öltözőbe, a hazaiak első góljához hasonló szituáció megismétlődése után ismét Zsolnai fejelte be a labdát, 3-2-re módosítva az eredményt.
Az első félidőben kreatívan, de sok hibával játszó csapat a második félidőben ráült az eredményre, Prukner lehozta a pályáról Rósát és Pölöskeyt, pedig ők igen sokat tettek hozzá az eredményhez.
A második félidőben a Szolnok játszott jobban, rengeteg helyzetet alakítottak ki, Haber nemegyszer bravúrral védett. Szégyenszemre megesett, hogy húznunk kellett az időt az utolsó helyezett csapat otthonában, és már számoltuk a másodperceket a meccs végéig. Szerencsére a hazaiak nem szereztek újabb gólt, a mérkőzést megnyertük, a csapat pedig újra a 2.helyre lépett( a Kaposvár és Paks mérkőzése még hátra van).
Ha sikerül a dobogón végeznünk, a nemzetközi porondon ennél több kell. Sokkal több.
Jók:Haber,Morales,Rósa,Pölöskey
Monicomp Liga, 27. forduló:
Szolnoki MÁV FC - Ferencváros 2-3 (2-3)
Tiszaligeti Stadion, 4000 néző
vezette: Berger
Szolnok: Melnicenko - Milicic (Lengyel B., 27.), Máté P., Djurovic, Vukomanovic - Fitos (Tchami, 59.), Búrány, Némedi, Jokic (Antal, 82.) - Gosic, Zsolnai
Ferencváros: Haber - Balog Z., Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher - Rósa D. (Józsi, 70.), Morales, Stanic (Dragóner, 80.), Junior - Schembri, Pölöskey (Abdi, 67.)
gól: Zsolnai (24., 45.), ill. Pölöskey (22.), Schembri (25.), Rósa D. (41.)
sárga lap: Gosic (27.), Djurovic (41.), Lengyel B. (53.), Némedi (64.), ill. Rósa (59.), Junior (79.), Morales (88.)
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC |
26 |
16 |
6 |
4 |
52–24 |
+28 |
54 |
2. Ferencvárosi TC |
27 |
14 |
3 |
10 |
42–38 |
+4 |
45 |
3. Paksi FC |
26 |
13 |
5 |
8 |
42–33 |
+9 |
44 |
4. ZTE FC |
27 |
13 |
4 |
10 |
43–41 |
+2 |
43 |
5. Kaposvári Rákóczi |
26 |
13 |
3 |
10 |
40–36 |
+4 |
42 |
6. DVSC-TEVA |
26 |
11 |
8 |
7 |
49–39 |
+10 |
41 |
7. Vasas |
26 |
11 |
5 |
10 |
32–38 |
–6 |
38 |
8. Újpest FC |
26 |
10 |
6 |
10 |
42–34 |
+8 |
36 |
9. Budapest Honvéd |
26 |
10 |
6 |
10 |
30–29 |
+1 |
36 |
10. Kecskeméti TE-ERECO |
27 |
11 |
2 |
14 |
47–50 |
–3 |
35 |
11. Győri ETO FC |
27 |
8 |
11 |
8 |
34–33 |
+1 |
35 |
12. Lombard Pápa Termál FC |
26 |
10 |
4 |
12 |
38–45 |
–7 |
34 |
13. Szombathelyi Haladás |
26 |
8 |
7 |
11 |
33–34 |
–1 |
31 |
14. BFC Siófok |
26 |
6 |
10 |
10 |
23–33 |
–10 |
28 |
15. MTK Budapest |
27 |
7 |
6 |
14 |
30–42 |
–12 |
27 |
16. Szolnoki MÁV FC |
27 |
4 |
6 |
17 |
23–51 |
–28 |
18 |