Ma éjfélig igazolhatnak a csapatok a MOL Ligában, ezután érkező játékosok már csak az OB I középszakaszában lephetnek majd jégre. Csabai Gábor szakosztály igazgató arról tájékoztatott ma bennünket, hogy a keretből egyedül Majoross Gergely távozott (információink szerint ő pótolhatja Miskolcon a súlyos sérülést szenvedő Bartzent). Érkező egyelőre nem lesz, mert bár a légiós kontingens igencsak leapadt, nem akarnak kapkodva igazolni, már csak azért sem, mert az edzőkérdés sem lefutott.
Azóta terveztem ezt az interjút, mióta beszélgettem Lisztes Krisztiánnal. Megragadott, ahogy Krisztián beszélt az első edzőjéről, aki nem csak edzette, hanem a szó valós értelmében nevelte is, egyengette az életét, nem véletlenül nevezte második apjának. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem az interjú szervezése közben találkozom először személyesen is a beszélgetőtárssal, hiszen hétről-hétre találkozunk a pályán, hónapról-hónapra a Baráti Kör összejövetelein. Kaszás Pálnak életévé vált a Fradi, az utánpótlás nevelése. Hogyan történt ez, hogyan dolgozott? Ezekről is beszélgettünk.
A közelmúltban a 24fudbal.com.mk munkatársa, Riszte Gorgievszki interjút készített a macedón labdarúgás egyik nagy tehetségével, a Ferencvárosban futballozó Nikola Jakimovszkival. A macedón futballportálon olvasható interjút a Global Soccer bocsátotta rendelkezésünkre.
Holnap délutánra megpróbáljuk behozni a technikai szünet során szerzett lemaradásokat,kezdve a Paks-meccs összefoglalójával és osztályzataival,folytatva a hét további híreivel.
Az irreális körülmények ellenére Maróti Béla jó teljesítményt nyújtott Pakson, hiszen gólt szerzett és gólpasszt adott, igaz, ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. - A futball szabályai és a gólok emlékeztettek a labdarúgásra, a körülmények egyáltalán nem - kezdte Maróti Béla. - A pálya középső zónája egy sártengerhez hasonlított, ahol még nyomokban sem volt fű. Nem emlékszem, hogy bajnoki mérkőzésen játszottam volna ilyen feltételek mellett.
Szabics Imre szerint kizárt dolog, hogy valaha visszatérjen játékosként a magyar élvonalba. A futballista a válogatott kapcsán elmondta, ő maga szívesen jönne, de nyilvánvalóan nem számol vele a szakmai stáb, Egervári Sándorral pedig egyáltalán nem áll kapcsolatban.
Goldball pálya, 250 néző
Kezdőcsapat: Muki, Katus, Váradi, Lengyi, Tánczi, Jáky Geri, Davoni, Bence, Norbi, Emu, Marci
Csere: Bordás Misi
Góllövő: Váradi Tomi (25.p), Bence (60.p) ill. Seres Gábor (47.p), Juhász Péter (63.p)